Audisok a nagyvilágban – Sipos Richárd

Audisok a nagyvilágban – Sipos Richárd
Audisok a nagyvilágban – Sipos Richárd

2026. 09. 21.

A minőségköltségek őreként vált ismertté az Audi Hungariánál, majd a Meisterbock területén alkotott emlékezeteset Győrben és Ingolstadtban. Most Amerikában próbál szerencsét Sipos Richárd.

Mikor és hogyan kerültél az Audi Hungariához?

A Jedlik Ányos Technikumból indulva, a Széchenyi István Egyetem gépészmérnöki képzésén keresztül, egyenes út vezetett az Audi Hungariához, melynek gyakornoki programjába 2001-ben jelentkeztem és nyertem felvételt. Ez az időszak olyan jól sikerült, hogy a következő év közepétől a vállalat állományába kerültem. Mivel az egyetemen szakirányként a minőségbiztosítást választottam, a gyakornoki helyet is ennek megfelelően jelöltem meg, majd munkatársként ugyanott folytathattam. Öt éven át minőségirányítási rendszerrel és belső auditokkal foglalkoztam, a „minőségköltségek őreként”.

 

Ezt követően mely területeken dolgoztál vállalatunknál?

Maradtam a minőségbiztosításnál, ám mivel „kézzel foghatóbb” témákra vágytam, 2007-ben a CKD-terület teamkoordinátora lettem. A tengerentúli vevőknek kiszállított motorok és motorkomponensek csomagolási minőségéért feleltünk, beleértve a reklamációk kezelését is. Négy év elteltével új kihívást kerestem, így kerültem az akkor épülő járműgyárba, méghozzá a Meisterbock területére, ahol a méréstechnika-geometria izgalmas feladatai vártak rám. No és szinte azonnal egy ingolstadti kiküldetés. 2011 augusztusában váltottam, októbertől pedig már az Audi központjában igyekeztem megismerni és elsajátítani azokat a folyamatokat, amelyeket be kellett vezetnünk a győri járműgyártás 2013-as beindításához. Ezen a területen az alkatrészek közötti illeszkedések harmóniájával foglalkozunk, hogy az előszéria végére azok megfeleljenek a specifikációknak és a vevői követelményeknek. Életem első kiküldetése nyolc hónapig tartott. Bár a téma újdonsága és a bajor nyelvterület kemény feladat elé állított, csapatunk tevékenységét siker koronázta, mivel az Audi A3 Limousine gyártásának kezdetére Győrben eredményesen beindítottuk az átfogó méréstechnikai folyamatot. 2015-ben történt, hogy lezajlott nálunk az első négy nagy projekt – a már említett A3 Limousine mellett az A3 Coupe, a TT és a TT Coupe –, Ingolstadtban viszont akkor futott fel az Audi A4 aktuális modellje. Ebben a szituációban következett be egy olyan személyi változás, amelynek azonnali megoldására engem választottak. A megtisztelő felkérés hátterében az állt, hogy az a szakember távozott a területről, aki engem betanított. Így aztán ismét Ingolstadt következett, ahol közel két évig folytattam ugyanazt a munkát, amit addig Győrben. Amikor visszatértem az Audi Hungariához, nagyjából akkor kezdődött itt az előző Q3 generáció felfutása, melyben már az optikai analízisek specialistájaként vettem részt. A munkám ezt követően – bár több projekten és feladatkörön átívelt – alapjaiban nem változott, egészen 2026 februárjáig.

 

Mi történt akkor?

Belevágtam egy hároméves amerikai kiküldetésbe.

 

Hogyan jött ez lehetőség?

Tavaly tavasszal figyeltem fel arra a pályázati lehetőségre, amelyben Meisterbock specialistát kerestek a Scout Motors újonnan épülő dél-karolinai üzemében. Ez egy amerikai vállalat, amely a VW pénzügyi hátterével megtámogatva az elektromos SUV-k új generációját tervezi piacra hozni a márka tradicionális jellegét megtartva. Megpályáztam és nagy örömömre engem választottak.

 

Mi vonzott a kiküldetésben?

Szakmai értelemben az, hogy a Meisterbock területének felépítésében egy zöldmezős beruházás keretében ismét szerepet vállalhatok. Annak idején, a győri projektben még zöldfülűként vehettem részt, ezúttal tíz év tapasztalattal felvértezve szerettem volna újra szembesülni hasonló kihívásokkal. Családapaként pedig azért vonzott a lehetőség, mert a 6, 10 és 12 éves fiainknak óriási esélyt jelent amerikai iskolába járva elsajátítani az angol nyelvet.

 

Hogyan fogadtak az új munkatársaid?

Túlzás nélkül állíthatom, már nagyon vártak. A kiválasztásom óta kapcsolatban álltunk, szinte heti rendszerességgel, tanácsadói jelleggel már együtt dolgoztunk. Egyből befogadtak, amit az is jelez, hogy nagyon sokat segítettek nekünk és roppant türelemmel viseltettek irányunkba. A februári érkezésünk után ugyanis az első két hónap a bürokratikus akadályok leküzdésével telt. Az amerikai munkatársak támogatása nélkül aligha sikerült volna úrrá lenni a helyzeten. Ezen keresztül is tetten érhető volt az úgynevezett „Scout szellemiség”. Bár az alakuló csapatokba a szakemberek különböző autógyárakból érkeztek, mindenkit azonnal áthat a „kivétel nélkül ugyanazt a kötelet húzzuk ugyanabba az irányba” szemlélet.

 

Melyek a főbb különbségek az ottani és az itteni munkahelyi kultúra között?

Miközben az Audi Hungaria létszáma bőven meghaladja a 10 ezret, addig itt nagyjából másfélezren dolgozunk. Igaz, még csak az előszéria elején tartunk, a munkatársi állomány azonban a későbbiekben sem éri majd el az ötezret. Ez jelentős különbség – a munkahelyi kultúrában is. Azt is tudomásul kell venni, hogy a Scout Motors egy amerikai gyár, amerikai menedzsmenttel, javarészt azonban VW-folyamatokkal, amelyek egy része ilyen kis létszám mellett nem működik a megszokott formában. A cégfilozófia és a mindennapok része azonban a „Scout útja”, melynek alapgondolata a „majd kitaláljuk, majd megoldjuk”. Ennek jegyében kell megegyezésre jutnunk a folyamatok kialakítása érdekében.

 

Jelenleg melyek a mindennapi feladataid?

Maga a terület elég szerteágazó. Hozzánk tartozik többek között a karosszériagyártásból származó termékek geometriai felügyelete, az úgynevezett szériamérés. Felelünk továbbá a Meisterbock folyamatokért, az illeszkedések és az alkatrészek méreteinek kvalifikációjáért. Utóbbiak körébe beletartozik a vevő által látható összes külső és beltéri alkatrész, melyek mindegyikét vizsgáljuk. Geometriai háromdimenziós méréseket végzünk annak érdekében, hogy mire szériagyártásba kerül az autó, a karosszériaalkatrészek illeszkedése tökéletes legyen. Ehhez kapcsolódik a harmadik fő feladatunk, a geometriai járműanalízis, amely a sorról legördülő járművel összefüggésben fellépő minőségi eltérések geometriai analízisét jelenti. Ez esetben is illeszkedés szempontjából vizsgálódunk és teszünk javaslatot a gyártásra kiható megoldásra. A területünkön egyelőre kizárólagosan specialisták dolgoznak. Feladatunk lesz a jövőben az újonnan érkező szakemberek, mérnökök képzése, hogy a már említett folyamatokat majd el tudják látni. Halkan jegyzem meg, hogy az európai és az amerikai minőségi elvárások összehangolása várhatóan nem lesz egyszerű feladat.

 

A képzésen felül lesznek még új feladataid?

Biztosra veszem, hiszen eddig a karosszériagyártásból nem tartoztak hozzám a belteres alkatrészek. Most eljött az ideje annak, hogy „beüljek az autóba”. Persze, örömmel teszem. Új gyár, új emberek és még nem létező folyamatok közepette lehet és kell is tovább fejlődnöm!

 

Mire vagy a legbüszkébb a karrieredben?

Még 2020 környékén a győri méréstechnika területének sikerült kialakítania az ingolstadti szerszámgyári termeléssel egy olyan együttműködést, amely a hatékonyságát tekintve egyedülállónak számított az audis telephelyek között. A kint létem alatt kezdődött az optikai mérésekre és azok adatainak elemzésére vonatkozó kooperáció kialakítása. A sikerének a kulcsa abban rejlett, hogy partnerként kezeltük egymást, bíztunk egymás mérési eredményeiben és állásfoglalásában. A büszkeségemet csak fokozza, hogy ez a partnerség a mai napig működik.

 

Mi motivál a munkádban leginkább?

Az, hogy a megszerezett tapasztalatommal és a kiépített kapcsolatrendszeremmel a lehető leghatékonyabban tudjam támogatni az adott terület munkáját. S bár mindig voltak és lesznek újdonságok a munkában, no meg az emberi együttműködésekben, amelyekhez mindig alkalmazkodni kell, ha sikerül meg- és betartani a kialakult irányvonalat, felelősségeket és folyamatokat, az mindig sikeres projektekhez vezetett.

 

Mit gondolsz, melyek azok a személyes és szakmai tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki boldoguljon egy kiküldetés során? Mit javasolsz azoknak, akik éppen kiküldetésbe készülnek?

A lényeg egyik részét az egyik amerikai vezető mondása szerintem tökéletesen megfogalmazza: „légy szerény, de hallasd a hangodat, közben ragadd meg a lehetőségeidet, ám tedd mindezt oly módon, hogy vállald a felelősséget a tetteidért és a mondataidért!”

A másik része pedig az, hogy aki ilyen feladatra készül, számítson arra, hogy az egyes családtagok tekintetében sok, de személyenként eltérő időt, energiát és türelmet kíván a beilleszkedés. Ezentúl a családi élet egyensúlyának, a „biztos családi háttérnek” a megteremtése egy olyan nagy feladat, amit a küldő és a fogadó vállalatok segítsége nélkül kell megoldani. Hónapok elteltével tudjuk csak azt mondani, hogy mindannyian egyenesben vagyunk, és ezért nagy hálával tartozom Krisztinának, a feleségemnek.

Mind a ketten Audisok vagyunk és habár voltunk már korábban külön-külön és együtt is európai kiküldetésben, a tengerentúli élet teljesen más: a kulturális különbségekre, a sokszínűségre, az eltérő mindsetre otthon nem lehet előre teljes mértékben felkészülni, mint ahogy az időeltolódás kezelésére sem a szülőkkel, rokonokkal és barátokkal.

 

Mivel töltitek a szabadidőt? A környéken mit láttatok eddig?

Dél-Karolina fővárosa, Columbia mellett, Lexingtonban lakunk. Innen 40 perc autózás Blythewood, ahol a gyár található. Bár Columbia lakossága 135 ezer körüli, azaz mondhatni Győr nagyságú, ám a városszerkezete teljesen eltérő, mivel hatalmas területen fekszik. Amennyiben ki akarsz lépni a közvetlen lakókörnyezetből, autóba kell ülnöd. Míg otthon gyalog, vagy biciklivel vagy akár tömegközlekedéssel is eljuthatsz a városon belül bárhova, itt ez megvalósíthatatlan. Nincs semmilyen tömegközlekedés, ilyen értelemben csak az iskolabusz működik, amely viszont a gyerekek közlekedésben óriási segítség. A fiúknak ez is, és az angol nyelv is egyre jobban tetszik. Nagyon élvezték az állam közeli városában, az Atlanti-óceán partján fekvő Charlestonban tett párnapos kirándulást is. Ott található az USS Yorktown repülőgép-hordozó, amely a II. világháborúban az Egyesült Államok Haditengerészetében szolgált, ám több mint fél évszázada a Patriots Point Haditengerészeti és Tengerészeti Múzeum központi látványossága. Kötelező és következő célpontunk Florida volt. Közben persze igyekszünk bejárni a környéket, természetkedvelőként örömmel fedezzük fel a parkokat, tóvidékeket.

 

Mi hiányzik a legjobban hiányzik az itthoni dolgokból?

A kenyér és a házi pálinka. Előbbi annyira azért nem probléma, mert az egyik hobbim a kenyérsütés. Természetesen hiányoznak a rokonok és a barátok – meg a megszokott elfoglaltságok. Feszültséglevezetésként otthon gyakran íjaztam, sokat jártunk fallabdázni a feleségemmel. A squash itt szinte teljesen ismeretlen, ám a nemrég találtunk egy kis és eldugott fallabda klubot.  Közben meg próbálok ismerkedni az amerikaiak körében népszerű sportágakkal, legyen az a baseball vagy a golf.

 

Hogy tervezitek, milyen gyakran látogattok majd haza?

Minden bizonnyal majd csak jövő nyáron lesz az első hazaút. Ennek oka egyrészt a távolság, másrészt pedig az, hogy nem akarjuk megtörni a gyerekek nyelvtanulásának ívét. Gyorsuló ütemben sajátítják el az angol nyelvet, így inkább külön órákra küldjük őket, nem pedig haza, ahol minden bizonnyal sok mindent elfelejtenének az itt tanultakból. Télen pedig itt annyira kellemes az idő, hogy nem igazán vágynánk az otthoni hidegbe.

 

El tudnád képzelni, hogy a kiküldetési idő leteltét követően is majd még külföldön élj?

Erre most nehéz válaszolni. Bár a kiküldetés egy különleges lehetőség, a három iskoláskorú gyermekkel azonban alaposabb előkészítést igényel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kiküldetés olyan ismeretekkel és élettapasztalattal gazdagítja a család összes tagját, amit mással nem lehet pótolni, amit át kell élni!

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+ 36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap