23/11/30

Ördög Nóra: „Lélegzetelállító, ahogy az Audi Hungaria város a városban”

Az ünnepi köntösbe öltöztetett gyárcsarnokban beszélgettünk Ördög Nórával, aki nem csak a „Celebration of More” eseményünk házigazdájaként, hanem márkanagykövetként is megosztotta az Audi Hungariához fűződő élményeit, tapasztalatait. Vajon mi a közös pont a műsorvezető és a vállalatunk életében? Többek között ezt is körüljártuk a november 7-i, 30 éves jubileumi rendezvényünk kulisszái mögött.

Ördög Nóra otthonosan érezte magát a gyártócsarnok forgatagában: – Ilyenkor engem is befogad az audis közösség. Sokszor többes szám első személyben beszélek, mintha én is itt dolgoznék. A vállalati kultúrába már a Millenárison tartott születésnapi rendezvény műsorvezetőjeként is belekóstolhattam, ám a gyárban most járok másodszor, a tegnapi próbával együtt. Azóta is keresem az államat.

a

– El sem tudom képzelni, hogy ennél jobb helyszínt lehetett volna találni a rendezvényre, mint ez a csodaszép és egyben high tech csarnok. Emellett a profi szervezést is kiemelném, hiszen számomra mindig nagy öröm, amikor megfelelően elő vannak készítve a részletek, és így tudom hozzátenni azt, ami az én területem – fogalmazott a házigazda, aki 2022 októberében vált márkanagykövetté a Porsche Hungária által, és azóta nap mint nap tapasztalja, hogy mindez jóval többről szól, mint hogy „valaki beül egy autóba, és csinál róla néhány szép képet”.

– Az Audi Hungariánál és vezetés közben is azonnal érzékelem, hogy az Audi sokkal több mindent képvisel az autóknál. Fantasztikus az a szellemiség, ami az egész márkát körüllengi – mutatott rá az Audi Q7-tel érkező műsorvezető, aki mindig is szeretett vezetni, mondhatni a génjeiben van, hogy szelje az utakat.

a

– Édesapámnak autósiskolája volt egy életen át. Már nyugdíjas, de még mindig szenvedélye az autó. Higgadtan, biztonságosan közlekedik az utakon. Gyakorlatilag ebbe nőttem bele… Úgy gondolom, hogy hozzá hasonlóan én is jól mérem fel a helyzeteket, dinamikusan vezetek, és soha nem szoktam pánikolni – mesélte Ördög Nóra, aki úgy véli, egy autótól eszmei értéket is kaphatunk.

– Családilag is sokat jövünk-megyünk autóval, és éppen ezért fontos, hogy hogyan telik az az idő, amit benne töltünk. Számomra az autó élettér is egyben: ha kell, munkahellyé, ha kell, sminkszobává vagy épp játszótérré alakul. Csak szerelemmel tudok beszélni az autónkról – hangsúlyozta a műsorvezető, aki vállalatunkhoz hasonlóan a folyamatos megújulásban és a sokrétű szakmai tevékenységben hisz. Nem véletlenül idézte a mottót is, miszerint „Audi Hungaria is More”.

a

– Míg egy ilyen nagy szervezet életében szerintem nagyon tudatos döntés a több lábon állás – többek között az iparban történő változások miatt –, addig az én életemben inkább ösztönösen jön ez a sokrétűség. Nekem természetesen arra kell felkészülnöm, hogy a televízió lehet, hogy nem tart örökké. Ám ettől függetlenül is elég sok alternatív irány indult el az életemben az elmúlt években, és mostanra biztonságérzetet ad, hogy ezekre is tudok támaszkodni. Nagyon jó érzés biztonságban alkotni, hiszen a műsorvezetés az igazi terepem, de szépen kiegészítik egymást a tartalomkészítéssel, vlogolással, a Nekem a Balatonnal és a Nora Beauty sminkkollekcióval – zárta gondolatmenetét eseményünk házigazdája.

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html