Igazgatóság

Alfons Dintner karrierjét 1987-ben az AUDI AG-nál kezdte Ingolstadtban, miután befejezte lakatos szakmai tanulmányait, illetve a Müncheni Főiskola finommechanikai képzését. Az azóta eltelt idő alatt átfogó menedzsmentpozíciókat töltött be a Volkswagen Konszernen belül. Nemzetközi tapasztalatokra tett szert többek között a SEAT, a Volkswagen Dél-Afrika, a Bentley, a Lamborghini, valamint a FAW-Volkswagen vállalatoknál tervezői, gyártói, fejlesztői és tanácsadói területek vezetőjeként. Korábban az Audi brüsszeli gyárának vezetője, majd a Volkswagen de México igazgatóságának elnöke, később az Audi Mexico ügyvezető igazgatója volt.  Az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöki posztját 2019-től tölti be, Győrbe az AUDI AG Előszéria-központjának vezetői székéből érkezett. Alfons Dintner 1963-ban született a németországi Hepbergben, egy lány és egy fiú édesapja. Szabadidejében a mechanikus karórák foglalkoztatják, valamint előszeretettel fedezi fel a világot utazásai során.

Alfons Dintner

az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke

Alfons Dintner

Az Audi Hungaria Személyügyért és Szervezetért felelős igazgatója, Németh Kinga a Szegedi Tudományegyetem germanisztika szakának elvégzése után közgazdaságtant tanult a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az Audi Hungariánál pénzügyi és kontrolling területen szerzett tapasztalatokat, és számos vezetői pozíciót töltött be a személyügy területén. 2017-től az AUDI AG-nál Ingolstadtban a duális szakképzésért felelt vezetőként. Győrbe az Audi Akadémia vezetőjeként tért vissza, majd 2021-től az Audi Hungaria Személyügyért és Szervezetért felelős igazgatósági tagja lett. Németh Kinga 1971-ben született, egy fiú édesanyja. Érdeklődik a kultúra különböző területei iránt, és szabadidejében szívesen sportol, fut a természetben.

Németh Kinga

Személyügyért és Szervezetért felelős igazgatósági tag

Németh Kinga

Dr. Patrick Heinecke az European Business School intézményében végzett közgazdaságtudományi tanulmányai után 2003-ban nemzetközi gyakornokként helyezkedett el a Volkswagen Konszernnél, majd szakmai karrierje Wolfsburgban indult számviteli területen.  Széleskörű tapasztalatot szerzett a VW AG Pénzügy és Kontrolling területekért felelős igazgatósági tagjának asszisztenseként. Az Erlangen-Nürnbergi Egyetemen doktorált, ezt követően 2010-től Wolfsburgban vezette a konszernkontrolling Audi, Seat, Porsche, Scania, MAN és tengerentúl területét. Ingolstadtban 7 évig az Audi Konszern kontrolling stratégia, tervezés és irányítás területét vezette. 2020 óta látja el az AUDI HUNGARIA Zrt. Pénzügy, IT, Beszerzés és Compliance területekért felelős igazgatói feladatait. Dr. Patrick Heinecke 1977-ben született Seeheim-Jugenheimben. Házas és két gyermeke van. Szabadidejét aktívan, többek között kerékpározással és futással tölti.

Dr. Patrick Heinecke

Pénzügy, IT, Beszerzés, Compliance területekért felelős igazgatósági tag

Dr. Patrick Heinecke

Les Zoltán gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1997-ben szériatervezőként kezdte pályafutását az Audi Hungaria járműszereldéjében, melynek vezetését 2000-ben vette át. 2008-tól Ingolstadtban látott el vezetői feladatokat a járműgyártás területén. Két év elteltével Győrbe visszatérve a szerelde, logisztika és előszéria területek vezetőjeként szélesítette szakmai látókörét. 2019-től az AUDI HUNGARIA Zrt. Járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. Les Zoltán 1971-ben született Pécsett. Házas, két lány édesapja. Szabadidejét szívesen tölti utazással, Győr közelében leginkább sárkányhajóban evezve, triatlonozás vagy motorozás közben találkozhatunk vele.

Les Zoltán

Járműgyártásért felelős igazgatósági tag

Les Zoltán

Robert Buttenhauser az Erlangen-Nürnbergi Egyetem gyártástechnológus képzésének elvégzése után 1995-ben kezdte meg karrierjét az AUDI AG-nál. Ott, majd az Audi Hungariánál mind a jármű-, mind a motorgyártás területén különböző gyártási és minőségbiztosítási projektekért felelt. Széleskörű nemzetközi tapasztalatot szerzett a Volkswagen silaói motorgyárának tervezése és építésekor, illetve a Volkswagen nemzetközi telephelyein Kínában és Indiában. 2017 óta a járműhajtások és futómű-komponensek tervezését irányította az AUDI AG-nál, 2021-től pedig az AUDI HUNGARIA Zrt. Motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Robert Buttenhauser 1969-ben született a németországi Fürthben. Házas és két fiú édesapja. A konszernhez hobbiján keresztül is kötődik, a ’70-es évek Oldtimer autóiért rajong.

Robert Buttenhauser

Motorgyártásért felelős igazgatósági tag

Robert Buttenhauser

Felügyelőbizottság

  • Gerd Walker – Felügyelőbizottság elnöke, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja
  • Nagy György – Felügyelőbizottsági tag, Az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke
  • Xavier Ros – Felügyelőbizottsági tag, az AUDI AG személyzetért és szervezetért felelős igazgatótanácsi tagja