23/11/10

A célig a megoldásokat kell keresni

Géresi János kezében van az irányítás, akár a munkáról, akár a szenvedélyéről van szó. A hazai és a nemzetközi színtereken is megállja a helyét, legyen szó SAP-ról, vagy a dinamikus lövészetről. Úgy érzi az Audi Hungariánál révbe ért és hatalmas bizalmat, lehetőséget kapott.

Géresi János 2011 óta áll munkakapcsolatban az Audi Hungariával, 2014 óta pedig a négykarikás vállalat munkatársaként erősíti a céget.

„Mindig is SAP munkakörben dolgoztam, ami egy vállalatirányítási rendszert foglal magában. Épp ki akartam szállni erről területről, amikor kapcsolatba kerültem az Audi Hungariával. Így jelentkeztem egy itt folyó projektre, amit megnyertünk, és így lettem SAP külsős projektvezető az autógyár felépítésekor. Két éven át dolgoztam Győrben a vállalatnak, majd tettem egy kis németországi kitérőt Ingolstadtba és Wolfsburgba – így kaptam lehetőséget, hogy a Volkswagen Konszernen belül folytassam a munkámat. Végül a családdal együtt Győrt választottuk és ideköltöztünk, ami életem legjobb döntése volt” -fejtette ki Géresi János, aki úgy érzi, az SAP kompetencia központ vezetésével révbe ért az Audi Hungariánál.

„Nagyon motiváló, hogy szabad kezet kaptunk a csapattal az SAP kompetencia központ fejlesztésére. Ez a terület 2005 óta létezik a cégnél, két éve kaptam meg a lehetőséget arra, hogy bizonyítsak. Azt gondolom, hogy a csapattal jó úton járunk, hogy tovább fejlesszük ezt a területet.”

„Az SAP rengeteg feladatot adott. A munkánk túlnyomó része már konszern szintű - Kína, Mexikó, Dél-Amerika -  és csak kisebb részben koncentrálunk a győri gyártótelephelyre. Figyelni kell arra, hogy az SAP melyik területén fejlesztünk, hiszen mind az anyacégnek, mind konszern szinten is van a saját stratégia. Előre kell gondolkodnunk, és üzleti alapokra helyezni az SAP-t is.”

„Mindig is autógyártással foglalkozó cégnek szerettem volna dolgozni. Életem során mindig is az lebegett a szemem előtt, hogy azonosulni tudjak az adott céggel vagy termékkel, amivel együtt dolgozom. Szerintem ez a vállalat nagyrészben az itt dolgozó munkatársak miatt ilyen jó. Remek a hangulat és jól tudunk együtt dolgozni” - hangsúlyozta János, akinek nagyon fontos a vállalat nemzetközisége is. „Éltem tanácsadói életet, ami nem volt már fenntartható, hiszen sokszor azt sem tudtam, hogy épp melyik országban és hol ébredek. Az Audi Hungaria kiszámítható és egy biztos pont, mégis rengeteg lehetőségünk van. „

„A jövőben mi fogjuk üzemeltetni az összes európai gyár logisztikai és produkciós SAP-ját, amely összesen 44 gyártótelephelyet érint. Hatalmas eredmény, egy ilyen projektet megnyerni. Nagy munka áll előttünk, de izgatottan állunk az újdonságok előtt.”

Géresi János az eddigi élete során nem csak a munkájában, de a szabadidejében is rengeteg mindent kipróbált.

„Ha én valamit csinálok, akkor azt szeretem úgy igazán csinálni. Többféle sportot kipróbáltam már: másztam sziklát, búvárkodtam egészen a mentőbúvár és barlangi búvár szintig. Megtaláltak a küzdősportok is, karatéztam, ami szintén szép eredményeket hozott. Egy idő után azonban azt éreztem, hogy már nincs mindenre időm és nem magamért csinálom, hanem másokért. Egy nagyobb szünet után talált rám a lövészet” - kezdte mesélni az új sportág iránti szenvedélyét.

a

„Az Audi Hungariának is köszönhetem, hogy az életem része lett ez a sport, mert az egyik régebbi kollégám vetette fel, hogy menjünk ki a győrladaméri Pandúr Lőtérre. Itt ismerkedtem meg Lakatos Zoltánnal, aki a Pandúr Lövész-Klubot vezeti” - emlékezett vissza a kezdetekre Géresi János.

„Annyira megfogott a sport hangulata, hogy azonnal berántott a dinamikus lövészet világa. Az igazi mágia az volt a dologban, hogy két-három alkalom után már a feleségem és a lányom is velem tartottak. Azóta pedig együtt versenyzünk.”

„Feltölt, hogy fejlődhetek, gondolkodásra késztet, valamint hogy nem korlát a korom és az sem, hogy szemüveges vagyok” -részletezte János, aki a sportág dinamikus részét képviseli, azon belül is az IDPA-t, amely egy nagy nemzetközi szervezet. 

„Nagyon szigorú szabályrendszer mellett kell dolgozni a lőtéren. Minden pálya egy történet, amit a leírás alapján meg kell fejteni, és csak rajtam múlik, hogy hogyan oldom meg. Persze találatokra megy a verseny, futni kell, ajtót nyitni és hát a téves találatért jön a büntetőmásodperc. Iszonyatosan élvezem, hiszen kiélhetem a kreativitásomat is” -fejtette ki Géresi János, aki rendszeresen jár nemzetközi versenyekre, és hazai megmérettetésekre is. 

„Tavasszal elkezdtek  javulni az eredményeim és meghívtak a győri International Defensive Pistol Association (IDPA) csapatba, így az egyesület tagja lettem, amely Győrt képviseli a magyar és nemzetközi versenyeken. Vezetője Kató Péter és azóta velük járom az országos és külföldi versenyeket, hamarosan pedig a török nemzeti bajnokságon mutatjuk meg mit tudunk.”

„Nem lenne teljes az életem, ha ezt nem csinálhatnám. Szeretném két másik szakágban is kipróbálni magam, ami a lövészetet érinti, a legnagyobb hosszú távú cél pedig a precíziós lövészet elsajátítása.”

a

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html