24/02/07

Logisztikából a szoftverfejlesztésbe

„2011-ben kerültem az Audi Hungariához, akkor még diákmunkásként szinkronfordító voltam. Egy új rendszer bevezetésének fordításában vettem részt, amely a tengerentúli szállítmányozást segítette. Sikerült úgy megismernem a bevezetésre kerülő rendszert az ingolstadti kollégáktól, hogy végül a logisztikai partner betanításában is részt vettem. A termelésirányító rendszer bevezetésének lezárultát követően felajánlottak egy másik pozíciót, így 2012-től bedolgoztam az Audi Hungariának, és 2013-ban megkaptam a piros kabátot, már teljes értékű Audi Hungaria munkatársként. A tengerentúli szállítás mellett OT-motorok gyártásával is foglalkoztunk. Azokat a motorokat, amelyek már nem szériában futottak, csak néhány vevői igény volt rájuk, legyártottuk egy angol beszállítón keresztül. Az alkatrész- és csomagolóanyag-biztosítás is a mi felelősségünk volt, majd az elkészült motort leszállítottuk a vevőnek” 

A FEJLŐDÉS ÚTJA

Yessica bevallása szerint azért is volt számára vonzó a logisztikai terület, mert remek csapatot ismert meg. „2015-ben Angliába utazhattam egy kiküldetésre, közel egy évet töltöttem kint, amiből rengeteget tanultam, tapasztalatot szereztem. A problémamegoldó képességemet remekül fejlesztette. Miután visszatértem Győrbe, gyermekvállalás miatt szülési szabadságra mentem. Onnan visszatérve a vállalathoz pedig egy új lehetőség és terület várt rám, ami nem más, mint az IT világa.”

ÉLNI A LEHETŐSÉGEKKEL

„Jól emlékszem, hogy először magabiztosan vágtam neki az állásinterjúnak. Büszkén mondogattam, hogy az előző területemen már foglalkoztam IT-feladatokkal. Azóta tudom, hogy azok csak IT-jellegűek voltak” – mondta nevetve Yessica. „Rengeteg területet felöleltünk akkor, számos speciális, sokrétű feladatot kaptam, viszont családanyaként szerettem volna olyan területen dolgozni, ami kiszámíthatóbb és a családi életemmel is összeegyeztethető. Mivel már akkor is a szívemhez közel álltak az IT-vel kapcsolatos feladatok, így ezen a területen kezdtem el gondolkodni.”

Yessica visszatérve a négykarikás vállalathoz azonnal két állásinterjún találta magát. „Olyan jól sikerült, hogy a végén felajánlották a választási lehetőséget. Eldönthettem, hogy a munkabeosztást tekintve melyik az, amelyik jobban összeegyeztethető számomra. Végül máig ebben a pozícióban dolgozom mint Product Owner. Agilis csapatban, Ingolstadtból kapjuk az igényeket. Ezeket fel kell dolgoznunk és átlátnunk, hogy megfelelően előkészített feladatot adhassunk át a fejlesztői csapatnak. Főként szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, ami számos mellékfeladatot és egyéb terület bevonását igényli. A megbízó ingolstadti, míg a fejlesztőcsapat győri. Emellett harmadik féllel is dolgozunk, ez az osztrák cég az alapszoftver tulajdonosa. Ehhez fejlesztjük az Audi-specifikus tartalmakat. A szoftver a termelésünket támogatja minden Audi-telephelyen, a járműgyárakban” – részletezte Wunderli-Meyer Yessica. „Az IT ezen része rendkívül megkönnyíti a gyártásban dolgozók munkáját, hiszen a járművek összeszerelésénél pontosan megmutatja, milyen alkatrészt kell használni. A munkatársnak pedig nemcsak szám szerint, de fotóval és alkatrészszámmal is megadja a rendszer, hogy hol találja a szükséges alkatrészt” – tudtuk meg a Product Ownertől.

a

MÜNCHENBŐL GYŐRBE

Kollégánknak sosem volt gondja azzal, hogy ekkora nemzetközi vállalatnál dolgozzon, ahol napi szinten kell kapcsolatot tartani akár a világ másik végén lévő gyártótelephelyekkel, hiszen Németországban, Münchenben született, viszont Magyarországon nőtt fel édesanyja révén; így került Győrbe. Korábbi munkaköréből adódóan angolnyelv-tudást is szerzett, így könnyedén vette a nyelvi akadályokat. Az Audi Hungaria tavaly létrehozta az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.-t, mely száz százalékban saját tulajdonú leányvállalat. Ebben azokat a szolgáltatásalapú munkaköröket fogták össze, melyek a győri termeléshez közvetlenül nem kapcsolódnak, így a beszerzés, az IT és a pénzügyi szolgáltatások egy részét. „Azzal, hogy leválasztották a termelésről a szolgáltatásokkal kapcsolatos területeket, nem változott meg a munkakörünk vagy a feladatunk, viszont az természetes, hogy a digitalizáció fejlődésével és előretörésével egyre több speciális feladat és új munkakör jön létre. Nemcsak Ingolstadttal állunk szoros kapcsolatban, de támogatjuk Mexikót, Brüsszelt, Neckarsulmot, és dolgozunk Kínával is.”

A vállalatról és a karrierlehetőségekről elmondta, hogy az egyik legjobb és legnagyobb kincs az volt számára, hogy dönthetett, mi az, ami neki a legmegfelelőbb. „Bizalmat szavaztak, pedig már édesanya voltam és egy teljesen más területről érkeztem. Persze utána már rajtam is múlt, hogy élni is tudtam ezzel a lehetőséggel.” Hozzátette: rengeteg támogatást kapott az Audi Hungariától és a munkatársaitól is. „Nélkülük biztosan nem tartanék ott, ahol.”

IT-BEN A JÖVŐ

Jól emlékszem az első napomra, amikor csak ültem és hallgattam, miközben röpködtek az idegen kifejezések a fejem felett. Idegen kódnyelvnek tűnt minden, viszont sikerült felnőni a feladathoz. Nemcsak beletanultam a területbe, de annyira megszerettem, hogy több vizsgát is letettem, hogy fejlesszem magam. Így a szakmai oldal mellett más szerepkörökben is kipróbálhatom magam. Megtaláltam a helyemet, a feladatok itt is nagyon színesek, viszont a törzsmunkám mellett van időm más pluszfeladatokra. Mégis mindez nem megy a magánéletem és a szabadidőm rovására. Például részt veszek egy stratégiai programban, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy több irányból belelássak az IT világába” – fejtette ki Wunderli- Meyer Yessica, aki remek példája annak, hogy a nők – legyenek akár édesanyák – remekül megállják a helyüket új és ismeretlen területeken.

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html