Segítő audis kezek 29 régióbeli intézményben

Segítő audis kezek 29 régióbeli intézményben

2017. 09. 18.

• Az AUDI HUNGARIA Zrt. immár a negyedik Önkéntes Napját rendezte meg több mint 500 munkatársával
• Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg
• Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagja: „Büszkeséggel tölt el, hogy jó célok érdekében nagy az összefogás munkatársaink körében”

Győr, 2017. szeptember 18. – Az AUDI HUNGARIA Zrt. immár hagyományt teremtett azzal, hogy az önkéntesség jegyében minden évben munkatársai által kezdeményezett szociális projekteket valósít meg. A negyedik Önkéntes Napon több mint 500 audis munkatárs elkötelezett segítségével újultak meg győri és Győr környéki intézmények.

 

„Jó érzés látni, hogy az Audi Önkéntes Nap töretlen népszerűségnek örvend. Büszke vagyok azokra a munkatársaimra, akik felelősen felismerik, hogy hol van szükség segítségre, majd közösen cselekszünk”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyekért felelős igazgatósági tagja. „Kollégáink elhivatottságát jelzi, hogy önkéntesként sokan ragadtak munkaeszközt és dolgoztak jó ügyeken. Vállalatunk ezáltal is jelen lehet a régió életében és társadalmi szinten is szerepet vállal”, emelte ki Dr. Knáb Erzsébet.

 

Az idén is számos oktatási-, szociális-, egészségügyi- és sportprojektet kezdeményeztek az audis munkatársak. A megvalósult munkák között volt többek között iskola-, óvoda-, bölcsőde-felújítás, parkosítás, játszótér-korszerűsítés, sporteszközök telepítése, udvar renoválása. Így a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért szervezet győri intézetének kertje, az Apáca utcai Idősek Otthonának belső udvara is megszépült. A Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban belső felújítást végeztek, a PÁGISZ és a Lukács Iskola kerítése is új színt kapott.

Az összesen több mint 500 kolléga a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, Ásványrárón, Bősárkányban, Börcsön, Bőnyön, Péren, Enesén, Öttevényen, Rábacsécsényben, Rábapatonán, Mezőörsön, Gyarmaton, Pázmándfalun, Győrsövényházon, Rábapordányban és Pannonhalmán végzett önkéntes munkákat a kiválasztott intézmények munkatársaival karöltve.

Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg az Audi Hungaria munkatársai.

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap