Audi Hungaria a társadalomért

Egy olyan világban, ahol az emberek és kultúrák találkozása egyre intenzívebb, a szinergiák vagy épp az egymást kioltó impulzusok sokasága szinte minden percben új kihívások elé állít minket, minden eddiginél fontosabbá vált, hogy felismerjük és vállaljuk társadalmi felelősségünket.

A kultúrák közötti párbeszédet, az értékek közvetítését helyezzük az Audi Hungaria társadalmi szerepvállalásának fókuszába. Meggyőződésünk, hogy egészséges társadalomban és versenyképes gazdasági közegben kell a jövő generációjának felnőni.

Társadalmi jelenlétünk sokszínű és egyben szerteágazó. A magas minőség és a nemzetközi nívó az, ami közös bennük. Aktív szerepet vállalunk, kezdeményezőként és katalizátorként lépünk fel azokon a területeken, ahol tudásunkkal, tapasztalatunkkal és gazdasági erőnkkel képesek vagyunk fenntartható és hosszú távú partnerséget kiépíteni. Nemzetközi brandként programjaink globális impulzusok alapján épülnek fel, ugyanakkor minden esetben kiemelten fontos számunkra az intenzív regionális jelenlét.

Elkötelezettségünk nem pusztán költségvetési tranzakció, hanem kölcsönös kíváncsiságon alapuló együttműködés.


Oktatás és tudomány

Meggyőződésünk, hogy az utánpótlás-nevelés, a mérnöki diszciplínák magas szintű oktatása, valamint a képzés színvonalához való hozzájárulás épp úgy az ipari szereplők feladata, mint az oktatási intézményeké. Ezért is kiemelt projekt számunkra a Széchenyi István Egyetemmel való stratégiai szintű együttműködés az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, valamint az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ támogatása, mely vállalatunk egyik legnagyobb ívű, oktatásra fókuszáló projektje.


Oktatás és tudomány
Kultúra

Kultúra

Közös értékek, kölcsönös megbecsülés, mindvégig tiszteletben tartva az alkotói szabadságot. Hiszen ez a mozgatórugó, legyen szó akár fejlesztőmérnökök innovatív munkájáról, vagy művészek alkotói folyamatáról. Kulturális partnereink, a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar sikertörténetei kicsit a mi történetünk is. Bízunk benne, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy alkotásaik elvigyék városunk hírnevét a világba. Főszponzorként büszkén segítjük munkájukat.

Sport

A sport nem egyszerűen a kitartásról szól. Komplex tudás, döntések sokasága, fegyelmezettség, lojalitás és csapatszellem. Vállalatunk fókuszában nem azért vannak világhírű sportolók mert ismertek, hanem azért, mert jelképei azoknak az értékeknek, amelyeket az Audi Hungaria fontosnak tart, legyen az a prémium minőség, tehetség, kitartás, erő, bátorság vagy a céltudatosság. Az Audi Hungaria 2006 óta névadó főszponzora a többszörös Bajnokok Ligája győztes és többszörös magyar bajnok Győri Audi ETO KC-nak.
Sport
Karitatív tevékenység

Karitatív tevékenység

A legnagyobb multinacionális vállalatok tevékenységében is vannak olyan momentumok, amelyek a klasszikus gazdasági mérőszámokkal nem mérhetők. A környezetünkért, azon belül is a közvetlen lakóhelyünkért érzett felelősség, az önzetlen segíteni akarás lehetőség számunkra, hogy viszonozzuk a közösség szeretetét. A Petz Aladár Megyei Oktatókórház rendszeres támogatóiként a koronavírus elleni küzdelemből is igyekeztünk kivenni a részünket.

Herkovics Eszter Adria, a Győri Balett magántáncosa kapta az Audi Hungaria táncművészeti díját
Herkovics Eszter Adria, a Győri Balett magántáncosa kapta az Audi Hungaria táncművészeti díját - 2021. 11. 14.
Győr, 2021. november 14. – A Győri Balett premierjén jelentették be az Audi Hungaria Minőségi Táncművészetért díj idei győztesét. A vállalat által 2014-ben életre hívott Minőségi Táncművészetért díjat ezúttal Herkovics Eszter Adria, a Győri Balett magántáncosa vehette át kimagasló művészi teljesítményének elismeréséül.
Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye
Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye - 2021. 11. 09.
Győr, 2021. november 9. – A tavalyi évhez hasonlóan idén is az AUDI HUNGARIA Zrt. végzett a PwC Magyarország által szervezett „PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj” iparági kategóriában a legvonzóbb autóipari gyártó első helyén, míg az összesített rangsorban a második helyet szerezte meg a vállalat.
Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a Győri Audi ETO KC és a Győri Balett mellett
Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a Győri Audi ETO KC és a Győri Balett mellett - 2021. 10. 14.
• A vállalat a következő három évben is főszponzora a Győri Audi ETO KC-nak és a Győri Balettnek • Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: „Nagy öröm számunkra, hogy folytatódik partneri együttműködésünk” • A négykarikás vállalat 2002 óta a Győri Balett, 2006 óta a Győri AUDI ETO KC főszponzora
„Pro Bono program” az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében
„Pro Bono program” az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében - 2021. 10. 08.
• Kezdeményezés a kis- és középvállalatok támogatására • Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja: „Számunkra fontos, hogy részt vállaljunk jó ügyek támogatásában.” • Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: „A kamara mindent megtesz a megyei kis- és középvállalkozások fejlődéséért.” • Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke: „Közösségünk az önkéntességben is példamutató.”
Audi Hungaria: Kölyök KRESZ – Játékosan óvodásoknak a közlekedésbiztonságáért
Audi Hungaria: Kölyök KRESZ – Játékosan óvodásoknak a közlekedésbiztonságáért - 2021. 09. 28.
Győr, 2021. szeptember 28. – Az elmúlt héten országszerte a biztonságé volt a főszerep. A Biztonság Hete keretében számtalan programmal hívták fel elsősorban a gyermekek figyelmét a biztonságos közlekedésre fontosságára. Az Audi Hungaria járműgyártó vállalatként elkötelezett a közlekedésbiztonság mellett, ennek szellemében már 2010 óta támogatja a kisgyermekek KRESZ oktatását.
Audi Hungaria: Új hallgatók a duális felsőfokú képzésben
Audi Hungaria: Új hallgatók a duális felsőfokú képzésben - 2021. 09. 15.
Győr, 2021. szeptember 15. – Az Audi Hungaria és a Széchenyi István Egyetem duális felsőfokú képzésében az idei őszi szemeszterben tíz új hallgató kezdte meg tanulmányait, BSc, valamint angolnyelvű MSc képzések keretein belül. A gólyákat a már hagyományosnak mondható információs rendezvénnyel várták az Audi Hungariánál.
Formula Student East: A jövő mérnökei a Hungaroringen versenyeztek
Formula Student East: A jövő mérnökei a Hungaroringen versenyeztek - 2021. 08. 11.
Győr, 2021. augusztus 11. – Az Audi Hungaria négy magyar csapatot támogatott a nemzetközi Formula Student konstrukciós verseny hazai futamán: az Arrabona Racing Team-et, a SZEngine csapatát, valamint a BME Formula Racing Team-et és a BME Motorsport csapatát. A verseny nemzetközi mezőnyében 21 ország 71 csapata mérhette össze tudását a mogyoródi Hungaroringen. A rendezvény minden évben lehetőséget biztosít a közép- és kelet-európai régió mérnökhallgatói számára, hogy a világ elsőszámú Formula Student csapataival versenyezhessenek.
750 éves Győr városa – Az Audi Hungaria támogatja a rendezvénysorozatot
750 éves Győr városa – Az Audi Hungaria támogatja a rendezvénysorozatot - 2021. 05. 28.
Győr, 2021. május 28. – Az Audi Hungaria 1993-ban 180 lehetséges telephely közül választotta ki Győr városát és telepedett le a kisalföldi megyeszékhelyen. Az elmúlt 28 évben együtt fejlődött város és vállalat, míg mára Magyarország egyik legfejlettebb régiójává vált. Győr idén ünnepli várossá nyilvánításának 750. évfordulóját. A régió legnagyobb munkáltatójaként az Audi Hungaria számára magától értetődő az a szerepvállalás, mellyel a város lakóinak életminőségének javításához járul hozzá. Ennek szellemében támogatja a város kulturális- és sportéletét, valamint a régió szociális kezdeményezéseit, így a hosszú évtizedes együttműködés jegyében örömmel állt a város által szervezett jubileumi rendezvénysorozat mögé is.
Az Audi Hungaria negyedszer támogatja a győri kórházat a koronavírus elleni küzdelemben
Az Audi Hungaria negyedszer támogatja a győri kórházat a koronavírus elleni küzdelemben - 2021. 05. 05.
A vállalat ezúttal közel 50 millió forinttal támogatja az egészségügyi intézményt Ezidáig összesen 200 millió forint segítség a pandémiás helyzetben Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: „Ebben a kihívásokkal teli, rendkívüli helyzetben kiemelten fontos a segítségnyújtás“
Audi Hungaria: véradás több mint 23.000 életért
Audi Hungaria: véradás több mint 23.000 életért - 2021. 02. 23.
Győr, 2021. február 23. – Az Audi Hungariánál az elmúlt héten véradó napokat tartottak. A vállalat egészségmenedzsment szakterülete által szervezett véradásokon az elmúlt évek során összesen közel 8.000 munkatárs adott vért.
Az Audi Hungaria segíti a Vöröskereszt munkáját a koronavírus elleni védekezésben
Az Audi Hungaria segíti a Vöröskereszt munkáját a koronavírus elleni védekezésben - 2021. 02. 15.
Győr, 2021. február 15. – Az Audi Hungaria a régió legnagyobb munkaadójaként meghatározó szerepet tölt be a társadalomban és felelős vállalatként segít a krízishelyzetekben. Ennek jegyében a vállalat egy győri gyártású Audi Q3 típusú gépjárművet állít a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, hogy a szervezet hatékonyabban segíthesse az egészségügyi intézményeket és hatóságokat a koronavírus leküzdésében. Az autót Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja a mai napon adta át Kun Szilviának, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete igazgatójának.
Segítő audis kezek 29 régióbeli intézményben
Segítő audis kezek 29 régióbeli intézményben - 2017. 09. 18.
• Az AUDI HUNGARIA Zrt. immár a negyedik Önkéntes Napját rendezte meg több mint 500 munkatársával • Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg • Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagja: „Büszkeséggel tölt el, hogy jó célok érdekében nagy az összefogás munkatársaink körében”

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001